Ha egy darabban négy nő él egy lakásban, abból béke sose lehet! Mert ha a
háztulajdonosnak a példának okáért mondjuk táviratot van kedve feladni,
biztos, hogy az albérlőknek, de még a szobalánynak is kedve kottyan
ugyanazt megtenni. Ki a lakást akarja kiadni, ki önmagát eladni. Van aki
modellt keres a festményéhez, a másik meg tanítványt a zongorához. A
megszólított urak pedig érkeznek is szép sorban. De, hogy nem abban a
sorrendben, ahogyan azt a hölgyek várják, abban biztosak lehetünk.
Főleg, ha az írót Marc Camolettinek hívják, és nem más ő, mint korának
legnagyobb bohózat szerzője.
A keveredések, félreértések hahota fakasztó
ötletei pedig üzemszerűen dőlnek az író tollából. Mint a néző a
nevetéstől. De addig nem szabadulhatunk az őrülettől, míg „legatyásodva”
minden kandúr a párjára nem lel. Gyorsan elszalad az a két fergeteges
felvonás, és mire a csomók kibogozódnak elfelejtjük minden hétköznapi
búnkat, bajunkat. Camoletti biztosra megy! Főleg ilyen szereposztással!
A július 3. és 5. között ötödik alkalommal megvalósuló Kórusünnep zárókoncertjén a Hollerung Gábor által alapított Énekel az ország program ezúttal nemzetközivé bővül, és egy nemzetközi összetételű énekkar adja elő közösen a kórusirodalom két legnépszerűbb művét.
A főszerepben
Schell Judit, Jászai Mari-díjas színművész és Szűcs Gabi, a Cotton Club Singers alapítója, Fonogram díjas énekesnő
Rendezte: Pelsőczy Réka, Jászai Mari-díjas színész, rendező
Közreműködik:
Pataj György - zongora
Kuzbelt Péter - szaxofon
Sárkány Sándor - basszusgitár
Berdisz Tamás - dob
Gershwin: F-dúr zongoraverseny
Dvořák: Újvilág szimfónia
Szüts Apor – zongora
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
A szünetben borkóstoló a Grand Tokaj Zrt., a fesztivál hivatalos borszállítója jóvoltából.