"A duózás nekem a zenésztársammal való legmélyebb találkozás lehetősége. Dongó már több mint tíz éve van mellettem. A színpadon zenélélünk is, ugyanakkor egy képet is festünk a köztünk lévő mély barátság színeiből, újra meg újra, és a festmény mindannyiszor meglepetés lesz nekünk is. Koncertjeink népzenei ihletettségűek, de engedjük az adott pillanatnak, hogy változtasson rajtunk, és a zenén, amit játszunk. Személyes népzene ez, nincs kétszer ugyanúgy eljátszott dal, mindig keressük azt, hogy hogyan hívhatjuk játékra a másikat. Énekhang és fúvóshangszerek: nagyon szeretem ezt a kettőst, legyen az egy magyarszováti dal furulyán kísérve, egy dudadal, lepkeszárny-szerű tilinkós havajgatás, vagy a levegőt
élesen metsző bolgár hegyi ének, amelyre a szaxofon válaszol. Van, hogy az ének és a fúvós teljesen együtt rezdül, van, hogy épp ellenpontozza egymást. A ritmussal is sokat játszunk: lihegés, taps, kanna, doromb kísérheti a dallamot. A dalok kisebb része népzenei szövegű, nagyobb része pedig az én saját dalaim, de szerepelnek Psyché-dalok, és Kányádi Sándor egy verse is. Balázs nemcsak szaxofonon játszik, hanem szinte mindenen, amit fújni lehet: fő hangszerei a dudák, furulyák, például az erdélyi és moldvai hatlukú vagy a somogyi hosszúfurulya, aztán a moldvai kaval, szopránszaxofon, tárogató… de kiváló gardonos és dorombos is, énekel és szájbőgőzik. Hangszereit ismeri kívül-belül, sokat közülük ő maga készít, a belőlük előcsalt hangszínek csak rá jellemzőek, egyéni, azonnal felismerhető hangzások. Nekem ez a koncert mindig új kihívás, mindig másként rezeg bennem az izgalom, na, ma milyen hangszíneket találok a torkomban, ami a furulyához illik, milyen lesz a Rózsa középrészében a szaxofon-ének improvizáció, milyen leszek én, milyen lesz Dongó, hogyan telik meg élettel a mai közös pointillista festményünk." (Palya Bea)
