„A legmélyebb értelmű szimbólum, amit valaha is, a vallás érzékelhető szellemi magjának tartalmaként kitalálhattak - fogalmazta meg nézetét a misztikus Szent Grálról Richard Wagner, akit szinte teljes pályafutása során foglalkoztatott a Wolfram von Eschenbach középkori eposzából megismert Parsifal alakja. A „balga szent végül a legutolsó Wagner-zenedráma, helyesebben „fennkölt ünnepi színjáték részvétteljes címszereplője és megváltó hőse lett. Az 1882-ben bemutatott művet pedig olyannyira áthatották a vallásos és filozófiai mozzanatok, hogy az öntudatos alkotó el is tiltotta a menthetetlenül profánnak vélt operaházakat a Bayreuth számára szerzett Parsifaltól, s határozott tiltása egészen 1914-ig érvényben maradt. A Parsifal ma már persze világszerte rég az operatársulatok egyik legnagyobb kihívása és büszkesége, s egyúttal a Wagner-kultusz híveinek valóságos Szent Grálja. Wagner, aki a komponálás idején leveleiben olykor önironikusan „egyházügyi főtanácsosnak címezte önmagát, utoljára is a csoda misztériumát kísértette, s ha netán valaki szentségtörő módon pusztán operának tekintené is a Parsifalt, hát a Nagypénteki varázs lélekemelő hatása alól bizonnyal ő sem fog és persze nem is akar majd egykönnyen szabadulni.
